KI VOLT WASS ALBERT?


Cegei és szentegyedi gróf Wass Albert 1908 január 9-én született a Kolozs vármegyei Válaszúton. Szülőházát azóta lerombolták, konzervgyár áll a helyén, második otthona, a cegei kastély is áldozatul esett a rombolási dühnek: nyoma sem maradt, Olténiából betelepített románok házai állnak az egykori magyar földesúr hajlékának helyén.
Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Farkas utcai gimnáziumban végezte, ezután a Debreceni Gazdasági Akadémia, majd a párizsi Sorbonne következett. Hazatérése után kemény munkával gazdálkodni kezdett birtokain, pontosabban egy részükön, ami a román földreform után megmaradt.
A vesztes háború és az ország földarabolásának következményeként, az erdélyi magyarság jóformán minden intézményét elveszítette, s több mint kétszázezer magyarnak a trianoni anyaországba költözésével, emberanyagban is óriási veszteséget szenvedett.
Wass Albert első kötete, a Virágtemetés, 1928-ban jelent meg Kolozsvárott. Sem ez, sem következő verseskötete, az 1930-ban kiadott Fenyő a hegytetőn, nem keltett különösebb irodalmi szenzációt, s csupán sejteni engedte, hogy sokkal többről van szó, mint egy unatkozó fiatal arisztokrata próbálkozásai. A következő lépés egy szavalókórusra írt színmű volt, A temető megindul (Marosvásárhely, 1932), utána három évig nem jelentkezett újabb könyvvel. Azok közül, akik kezdettől fogva rokonszenvvel figyelték Wass Albert pályakezdését, többen már arra gyanakodtak, hogy feladta írói terveit. Nem tudhattak vívódásairól, útkereséséről, önmarcangolásáról, arról, hogy ez a feltünően szép arcú, csöndes fiatalember, ott, a Mezőség sáros dombjai között, a hallgatás évei alatt komoly, érett íróvá forrotta ki magát. És akkor az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, 1935-ben megjelent a Farkasverem, amely máról holnapra országosan ismertté tette a nevét irodalmi körökben.
Az író életében ismét huzamosabb hallgatás következett, hosszabb mint a Farkasverem előtti korszak. Írásai megjelentek ugyan erdélyi magyar lapokban és folyóíratokban, de a következő könyvére 1940-ig kellett várni. Ekkor jelent megy Budapesten a Csaba, s az ífjú szerző megkapta a kor legrangosabb irodalmi kitüntetését, a Baumgarten-díjat.
1940 ősze, Észak-Erdély hazatérése fordulópontot jelentett mind személyes életében, mind írói pályájában. Elsőként a Jönnek! című riportregény jelent meg Erdély felszabadulásáról, ezt követte 1941-ben a Mire a fák megnőnek. Ebben az időszakban lelkesedése, munkakedve szinte nem ismert határokat. 1942-ben négy könyve jelent meg: A titokzatos őzbak című novelláskötet, a Vérben és viharban és az Egyedül a világ ellen című regények, valamint egy mesegyűjtemény, a Tavak könyve.
1943-ban adták ki a Mire a fák megnőnek folytatását, a Kastély árnyékában -t. 1944 karácsonyára a Budapesti Nemzeti Színház műsorra tűzte Tavaszi szél című színművét, azonban az előadás elmaradt. Ebben az időben magyar honvédegyenruhát viselt, s ahogy az ellenség közeledett, úgy egyre inkább - saját kifejezésével élve - "hátrafelé harcolt".
1945 húsvétján átlépte Magyarország nyugati határát is és ezzel emigráns író lett. Ez a tény 1945-től 1989-ig kizárta őt a Magyarországon számon tartott írók közül (Erdélyről nem is beszélve) s megfosztotta a honi publikálás lehetőségeitől. Negyvennégy esztendeig megbocsáthatatlan véteknek számított, hogy ő nem várta a szovjet csapatokat, hanem katonaként harcolt ellenük, s előlük menekülve hagyta el az országot, mert nem hitte, hogy a marxi-lenini eszmék jelentik a boldogulást a magyar nép számára.
Wass Albert, ez a földönfutóvá tett erdélyi gróf, ez a bűvös szavú író, az emigráció első pillanatától kezdve Erdély s az ottani magyarság első számű szószólója volt.
Egyszerűen "nem tud" - és nem is akar - másról írni, mint Erdélyről. Minden regénye, minden novellája, minden mondata, minden sora Erdélyről mesél. Erdélyért szól, Erdéllyel kapcsolatos, Erdélyben játszódik, de ha éppenséggel amerikai környezetbe helyezi a cselekményt, egy-két mondat után egyértelmű, hogy ismét "helyben vagyunk", hiszen a téma, az örök, az egyedüli, a mindenek feletti téma újra és megint és mindig és örökké Erdély. Nincs még egy írónk - legyen bármelyik magyar tájegység szülöttje - aki erősebben kötődött volna szülőföldjéhez, többet írt volna róla, mint Wass Albert Erdélyről.
Menekültéletét 1945 tavaszának végén, a bajorországi Blaibach falu feletti erdőben kezdte, ahol egy parasztgazda padlásszobájában húzta meg magát.
Első, külföldön megjelent könyve az 1946-ban kiadott Adjátok vissza a hegyeimet! volt, ami röviddel a megjelenés után, az emigrációs irodalom nagy könyvsikerének bizonyult, 1949-ben németül, 1953-ban spanyolul, 1972-ben angolul is napvilágot látott. Ezt követte - ugyancsak 1946-ban - az Erdők könyve, 1947-ben a Rézkígyó és a Te és a világ, aztán 1948-ban, két verseskötet: A láthatatlan lobogó és a ma már legnagyobb könyvészeti ritkaságnak számító 200 számozott példányban megjelent Százéves dal az ismeretlen bújdosóról. Ugyanebben az évben adták ki hosszabb regényét, az Elvész a nyom címűt (ennek német és holland fordítása is nagy sikert aratott), majd 1949-ben a Tizenhárom almafát. 1950-ben jelent meg az Ember az országút szélén, s ez volt Európában írott utolsó könyve.
Amerikába érkezve - ekkor még egyetlen szót sem tudott angolul - egy Ohio-i farmon lett tiszttartó és béres egy személyben: szántott, kaszált, fejt hajnaltól késő estig. A cselédsorból úgy szabadult, hogy öt gazdája - Wass Albert szemszögéből nézve: szerencsére - összeveszett, a birtokot elárverezték, az író pedig (ismerettség révén) a Florida Military Academy nevű katonaiskolába került mértan- és algebratanárnak. 1957-ben meghívták egyetemi tanárnak a University of Florida-ra, ahol nyugdíjba vonulásáig német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet adott elő amerikai diákoknak.
1952-ben jelent meg legnagyobb és utolérhetetlen remekműve, A funtineli boszorkány. A regény a legnagyobb magyar regények egyike, a túlcsorduló hazaszeretet és a marcangoló honvágy monumentális regénye. Tájleírásainál megragadóbbat magyar író még nem alkotott, meseszövése varázslatos, nyelvezete páratlan. (Az ATEESOFT honlap szerkesztője - aki szintén olvasta a regényt - mindezeket csak megerősíteni tudja és  ajánlani elolvasását mindenki számára.)
A regény - mely bevallottan az író legkedvesebb műve volt - az emigrációban több kiadást is megért és német fordításban is megjelent.
Nucának, Funtinel boszorkányának elsöprő sikerű története után Wass Albert 1954-ben jelentkezett újra az Antikrisztus és a pásztorok című regényével, amit 1957-ben a Magukrahagyottak, 1964-ben Az átoksori kísértetek, 1965-ben pedig a Tizenhárom almafa folytatása, az Elvásik a veres csillag követett.
Közben 1963-ban megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet, az Erdéllyel kapcsolatos igazságok elsősorban idegen nyelvű terjesztése érdekében. 1964-től kezdődően 19 magyar és 43 angol nyelvű könyvet adott ki, utóbbiakat ingyenes szétosztásra amerikai egyetemi és közkönyvtárak, kutatóintézetek és befolyásos politikusok számára.
Mindez a tevékenysége nem maradt visszhang nélkül román oldalról. 1979-ben hírlapi hajszát indítottak ellene; Románia kiadatását kérte és az Amerikában élő ügynökei azt terjesztették, hogy 1940-ben, "amikor a magyar hordák rátörtek a békés román lakosságra", az író "utasításokat adott vérfürdők rendezésére", amiért a háború után a román népbíróság halálra ítélte, s átvette volna, hogy az ítéletet végrehajthassák. Bizonyítékokkal nem tudtak szolgálni, így az ügyet az amerikai hatóságok lezárták. Bérgyilkosok több esetben is megpróbáltak végezni Wass Albert életével, de mindig sikerült megúsznia ép bőrrel.
1971-ben novelláskötettel örvendeztette meg olvasóit, Valaki tévedett címmel. Ezt követte 1975-ben a kárpát-medencei magyar históriába ágyazott két kötetes családregény, a Kard és kasza első része, egy évvel később pedig ennek második kötete. 1977-ben jelent meg a Halálos köd Holtember partján című, a floridai mocsarakban, őserdőkben játszódó kalandregény. Az eredeti, nagy sikert elért angol változat a könnyebb műfajt kedvelő amerikai olvasók tudatába csempészte be szinte észrevétlenűl az igazságot - természetesen Erdélyről.
1985-ben került az emigrációs könyvpiacra a Hagyaték, majd 1989 nyarán a Költő és a macska című novelláskönyv.

Dunai Ákos (c)1989
 


Gróf Czegei Wass Albert 1998 február 17.-én, floridai lakásában saját kézzel véget vetett életének. 



Néhány idézet az Udvarhelyi Híradó -ban az író halála kapcsán megjelent írásból:

Ki tudja, miért tagadja meg, felejti el azt az embert szülőföldje, aki olthatatlan szeretettel csüngött rajta? Költői kérdés egy költő halála kapcsán, rejtély, melyet megfejteni talán sosem fogunk. Az irodalomtörténet még méltó helyére teheti, posztumusz igazságot szolgáltathat neki, de a rideg tényen nem fog változtatni.
(...)
Páratlan tehetsége jussán a magyar irodalom legnagyobbjai közé sorolható. Őrizte a szót, a magyar szót, a hazulról hozottat.
"S utolsó jussomat, a Szót, /ezt a tépett lobogót/ kitűzöm fent az ormokra/ s a csillagoknak meglobogtatom" - írta 1950-ben.
(...)
Erdély, vak macskakölyökként, sokáig nem akart tudomást szerezni róla. Most itt van közöttünk. Halála után visszaérkezett imádott hegyei közé. Az olvasók már visszafogadták. Ideje lenne fel- és megbecsülni életművét, kijelölni helyét az erdélyi irodalomban, hisz nem vagyunk olyan gazdagok, hogy a talmi csillogású üveggyöngyökért eldobjunk egy nemes méltósággal ragyogó igazgyöngyöt.

Szász M. Mária (c)1998
 


(c)2002 ATEESOFT
Kérjük tüntesse fel a weboldal címét, a forrásanyag felhasználása esetén!



 

  Copyright 2000-2005 ATEESOFT